Szeretettel köszöntelek!

Tóth Andrea vagyok, reflexológus.

Családi érintettség okán, hosszú évek óta keresem a megoldást egy egészségügyi kihívásra. Elsősorban olyan megoldások, lehetőségek érdekeltek, melyek természetes módon segítenek. Ennek köszönhetően találkoztam a BEMER3000 mágnesterápiás készülékkel. Hihetetlen eredményeket produkált először kis családomban, majd a tágabb ismerettségi körömben.

Úgy éreztem, ezt nagyon sok embernek meg kell ismernie. Elindultam hát egy olyan úton, melynek eredményeképp mára talpmasszázzsal, mágnesterápiával, lélek- masszázzsal (Holistic Pulsing), relax masszázzsal, tanácsadással segítem a hozzám fordulókat.

Nem gondolom , hogy a természetgyógyászati módszerek önmagukban mindenhatóak, de olyan területen kínálnak megoldási lehetőséget, ahol a tudomány megáll.

Hitem szerint mindenkinek az szolgálná leginkább az érdekét, ha az orvostudomány és a természetgyógyászat egymást támogatva, kart– karba öltve segítene a rászorulóknak. Hiszen, ha természetes gyógymódok önmagukban elegendőek lettek volna a gyógyításhoz, soha nem fejlődik ilyen szintre az orvostudomány. Ugyanígy az orvos- tudomány is sokszor megtorpan ott, ahol az okot kell megszüntetni és nem a tünetet.

S mert mostanra tudom, hogy a betegség  nem probléma, hanem feladat, igyekszem mindenkinek, aki kéri,  a rá szabott feladat megoldásában segíteni.

Ez lehet egy masszázs, egy relaxáció, esetleg táplálék kiegészítők helyes kiválasztása, vagy segítség a helyes út, a legjobb gyógymód megtalálásában.

Sokan, sokféle lehetőséget kínálunk. Hiszem, hogy számodra az a legmegfelelőbb, melyben kényelmesen, jól érzed magad. Ahova szívesen mész, ahol a leginkább feltöltődsz. Hogy ezt megtaláld, az is a feladat része.

                      „Kedvünkre való ápolóval a betegség is rejt örömöket.”

                                                                                        (Illyés Gyula)


Tóth Tihamér, ifj. Tóth Tihamér, Tóth Roland
tanácsadók

Legnagyobb örömömre férjem, és két fiam is fogékony a természetes gyógymódokra, és szívesen segítenek mindenkinek, aki egy harmonikusabb életre vágyik.

Míg én az érintés csodálatos erejével igyekszem segíteni, addig ők az  élet prózaibb területén tevékenykednek.

Mivel „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya”.(WHO)

Olyan területet választottak, ahol a természet gyógyító ereje mellett, a stabil anyagi háttér, a több szabadidő megteremtésében is tudnak megoldást kínálni. Vagy egyszerűen csak abban segítenek, hogy egy jó csapathoz tartozz, ahol Te is fontos vagy.






Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

Projektor bérlés

Partner oldalak